Pár gondolat rólam

Tátrai-Magyar Szilvia vagyok, családállító tanácsadó és coach. Ami a magánéletemet illeti: házas vagyok és van három fiam.

Már egészen kisgyermek korom óta az érdekelt a legjobban, hogy milyen emberi sorsok vannak, hogy működnek és viselkednek az emberek. Mindig figyeltem, ki milyen módon és elvek szerint éli az életét, kivel hogy lehet kapcsolódni.

Érdeklődésem ellenére teljesen más, gazdasági vonalon tanultam tovább.

Már a húszas éveim elején kerestem a segítő módszereket,  mikor nehéz élethelyzetben éreztem magam. Az áttörést és személyiségfejlődést a családállítás tette lehetővé számomra. Olyan katartikus hatással volt rám a módszer hatékonysága, az eredményessége, a gyakorlatiassága annyira elvarázsolt, hogy azóta, az elmúlt bő egy évtizedben szinte csak ezt a módszert hívtam segítségül, ha kellett. Az életem minden területen jobb, minőségibb lett. A megtapasztalt lelki könnyebbség megszállottá tett: az évek alatt rengeteg állításra jártam akár saját témával, akár képviselőként segíteni.

Több neves szakembert is megismertem, munkamódszereiket megfigyeltem. Később a Rendszerakadémián képződtem.

Idővel azonban megfogalmaztam magamban, hogy nyitni szeretnék más módszerek irányába is.

Keresni kezdtem hát az új utakat és megfogott a coaching.

Később a coaching hatékonyságát és személyiségformáló voltát is megtapasztaltam. Nagyon meggyőző, hogy milyen messzire lehet általa jutni gondolkodásban, szemléletben, életvezetési potenciálban.

Kiképzőm a Coaching & Love Academy szellemi műhelye volt, ahol a life-és business coach képzés után párkapcsolati coachként végeztem. 

Fókuszomban leginkább az önbecsülési- önbizalmi – és a gyásszal- veszteségekkel kapcsolatos témák állnak, de szívesen foglalkozom a belső gyermek témájával is.