Hogyan jelentkezz? Együttműködésünk lehetőségei

1. Első körben azt gondold át, hogy családállítást vagy coaching- folyamatot szeretnél.

Ha ebben nem vagy biztos, keress meg telefonon, e-mailben vagy Messengeren. Ennek a lapnak az alján találod az elérhetőségeimet. Egyeztetünk egy kb. negyed órás hívást, ahol röviden össze tudod foglalni, mi a témád és ajánlást teszek arra, hogy melyik módszerrel jutsz az adott témában előrébb, lévén mindkét módszernek mások az erősségei. 

2. Ha coaching folyamatba lépnél, elsőképpen ugyancsak egy rövid beszélgetést kínálok telefonon, ahol megismerkedünk és megbeszéljük, hogyan dolgozunk együtt.

3. Ha családállításra jönnél, azt kell már csak végiggondolnod, hogy egyéniben szeretnél dolgozni, ahol csak ketten vagyunk, vagy csoportba hoznád a témádat, ahol a saját történeteden túl mások helyzetéből is fejlődni tudsz.

Ha bizonytalan vagy, az alábbi videó segíthet a döntésben, de természetesen én is szívesen mesélek a két állítási mód különbségeiről. Hatásukban egyformán jók. 

Hasznos információk családállítás előtt

Első körben kérlek ne vedd rossz néven a tegeződésemet, a közös munkánk jellege miatt bizalmasabb így. 

  • A családállítás általában két és fél, maximum három óra hossza időtartamú.
  • A téma kifejtéséhez gondold kérlek végig, hogy ha a problémádat kérdésként kellene megfogalmazni, mi is lenne a kérdésed. Amíg ezt nehéz megfogalmaznod, addig nincs még benned kikristályosodva, mi az amire nekem megbízatást adsz az állítással. Ebben természetesen tudok segíteni, főleg ha többféle téma is kavarog a fejedben. Több téma esetén arra fókuszálj kérlek, amely ott az adott helyzetben számodra a leginkább nehéz, ami ott téged lelkileg a leginkább nyom. Gyakori, hogy a kliens nem tudván milyen információkra van szükségem, sokat mesél olyan emlékeiről is, melyet az szempontjából nem relevánsak- fontosak. Természetesen nem az a cél, hogy amit az állítással kapcsolatban fontosnak tartasz elmondani, azt magadban kelljen tartanod, de a téma felvázolásnak azzal teszel a legjobbat, ha hagyod, hogy én kérdezzek az általad megfogalmazott kérdés alapján, így egyszerűsíthetjük és gyorsíthatjuk is az egyeztetést. A téma megbeszélése negyed órába körülbelül bele kell hogy férjen, ha hosszabb, az jelzi, hogy sok az állítás szempontjából részletes és felesleges információ. Különben sem célunk egy állításban, hogy szóban elemezzük a témát, hiszen az állítás célja éppen az, hogy megmutassa a rejtett vagy éppen dinamikákat. Kérlek tehát arra, hogy gondold végig, kristályosítsd ki, mi az igazi kérdésed.
  • Az állítás működési elve, hogy az úgynevezett oldó mondatokkal a tudattalanodban fejtünk ki hatásokat és emiatt az állítás végén nem szoktuk túlmagyarázni a látottakat. Ennek az az oka, hogy egy utólagos elemzéssel tudatos gondolatainkkal idézzük fel az elvégzett munkát, amire nem tud nem rá kerülni a saját szubjektív megítélésünk, és ezáltal már rögtön torzulhat, amit az állításban kijelentettünk.
  • Mivel állítás közben sokat magyarázok, nem szokott rá gyakran példa lenni, hogy utólag valami kérdéses maradjon, de ha mégis, akkor az állítást követő napokban keress meg nyugodtan esetleges kérdéseiddel. Azért fontos, hogy ez az állítást követő napon történjen leghamarabb, mert alvással süllyed le a tudattalanodba mindaz, amit kimondunk és az alvás után már nem rontjuk az elvégzett munkánk hatásfokát. 
  • Az állítás után természetes, ha fáradtnak érzed magad, ez egy komoly lelki munka. Az is normális, ha akár aznap, akár másnap fáj a fejed. Ha a tüneteid nem múlnának, keress meg, de erre még sosem volt szükség- reméljük most sem. Lelki biztonságod az egyik legfontosabb szempontom, figyelek rád és a benned zajló folyamatokra.
  • Amennyiben pszichiátriai kezelés alatt állsz, orvosod írásos engedélyével tudlak fogadni, hiszen az állítás lelki munka és néha nem tesz jót, ha párhuzamos folyamatokban veszel részt.
  • Titoktartásom természetes, amit itt elmondasz, köztünk marad.
  • Kérlek, ne késs, ha mégis valami miatt így alakul, kérlek, jelezd, hogy mire számítsak! Továbbá azt is szeretném kérni, hogy csak pár perccel korábban érkezz, kellemetlen, mikor 25-30 perccel csenget be valaki, lévén a megbeszélt időpontban számítok rá.

Várlak szeretettel! 

Elérhetőségeim

Telefonon

e- Mailben